Elengedés

Egyedül mentem végig az úton. Magamra maradtam a várandóság és a gyereknevelés minden napjaiba is. De még így is nagyon nehéz volt az elengedés. Az ex mindig ott lebeg a fejed fölött, mint egy figyelmeztetésül. Valamit elrontottál.  Ez nem így van. Valamit elrontottatok. Közösen tettétek. Ez az első lépés. Ha ezt elfogadod, hogy nem Te egy személyben rontottad el a dolgokat, akkor elkezdődhet a gyógyulás. Ha lassan is, de megtanulod elengedni a másiakt és mindent, ami a mélybe húzott. Mert nem csak az exed húzott lefelé, hanem azok a tulajdonságaid, amik folyamatosan gyengítettek téged és a kapcsolatotokat is.

A véget nem érő viták után egy nap, azt mondta gyermekem Apja köszöni, hogy ma nem veszekedtem vele. Körülnéztem és akkor értettem meg; vége. Elengedtem. Már annyit sem jelentett nekem ő és a múltunk – a reményekkel, álmokkal együtt-, hogy veszekedjek vele. Már tudtam, hogy fölösleges változásra bírni. Már nem akartam, hogy egyetértsünk. Már nem akartam tőle semmit.

Persze nem ilyen egyszerű az egész. Több mint 15 hónapom ment rá. Minden nap és éjszaka azon agyaltam miért is nem működik az az élet, amit közösen álmodtunk. Éjszakánként sokat sírtam. Akkor sírhattam, senki se látta. Nem volt könnyebb egy fikarcnyival sem mikor megszületett a fiam. Még inkább nem értettem, hogy miért nem kell neki ez a csodálatos kisfiú. Ráadásul a drágám, annyira ragaszkodik Apához. Miért nem szereti a fiát? –tettem fel a kérdést magamban számtalanszor. Szereti. Csak már engem nem szeret. Na, ezt nehéz elfogadni.

Hogy honnan tudom, hogy sikerült valóban elengednem? Nem tudhatom. De a kisfiam már nem olyan nyűgös, kiegyensúlyozottabb. Már meg van a saját életünk, a saját szokásainkkal. Sokat nevet és bújik, ölel. Mi így vagyunk egy család, egy teljes család.

Azonban ha ránézek a kicsim arcára, beleveszek az égkék szemébe- akkor tudom, hogy Apa néz vissza rám. Soha nem fogom tudni kitörölni, elfelejteni csak elengedni…..